A magunkról alkotott kép a tudomány tükrében

Érdekes életérzés lehetett az emberek számára, amikor a főáramú tudomány azt a képet festette a világról, miszerint a Földet egy teknősbéka hordozza a hátán. Megint más volt, amikor a Föld lapos képzete élt a köztudatban, illetve, amikor a Földet statikus állomásként képzeltük a világegyetem közepére. Ahogy felfedeztük, hogy a Föld kering a Nap körül és "láttuk elindulni" bolygónkat ezen a pályán, az emberiség kollektív tudatában is elindult valami. A főáramú tudomány magyarázatot ad a jelenségekre, ami egyrészt megnyugtató, másrészt viszont mindig csak azt engedi látni, ami az ő térképén is szerepel.

Ugyanígy fejlődik az emberi pszichéről és lélekről alkotott képünk is. Az, hogy mi az uralkodó szemlélet, ugyanazért fontos, mint amit az előbb írtunk - ami általánosan elfogadott, azt magunkban is elfogadjuk, amit a “világ tagad”, azt magunkban is hajlamosak vagyunk letagadni, de ettől függetlenül az még van, és rejtve fejti ki hatását.

Akkor most nézzük, hogy az integrál pszichológia hogyan rendszerezi az eddig felhalmozott tudást az emberről, hogy megalkosson egy olyan képet, amiből semmi lényeges sem marad ki.
Az integrál “fán” öt fő ág szerepel, amelyeket lejjebb röviden kifejtünk:

• A 4 kvadráns - az az alap 4 aspektus (szemszög), amiből a világra ránézünk, és amelyek nem összevonhatóak, pedig sokszor próbálkozunk ezzel az életben.
• A fejlődés szintjei (létra modell) - a tudatunk fejlődésének térképe a megszületéstől egészen a megvilágosodásig.
• Fejlődésvonalak (a tudatfejlődés sávjai) - avagy a különböző intelligenciáink fejlődése és az, hogy hogyan adunk általuk választ az élet alapkérdéseire.
• Tudatállapotok - a különböző tudatállapotok felismerése és elismerése mint a valóság hiteles leképződései.
• Típusok és típustanok - a működésünket meghatározó alapstruktúrák.

Ezek közül most kitérünk a kvadránsokra, röviden összefoglaljuk a tudatfejlődés szintjeit, a tudatállapotokat és tudattípusokat.

A 4 kvadráns

Ha meg szeretnénk teljes mélységében érteni egy jelenséget, akkor figyelembe kell vennünk, hogy a valóságnak 4 alap, egymásra nem felcserélhető dimenziója (valóság rétege) van.
Ez a világ négy nézőpontja. Van az a nézőpont, amikor a jelenségek belsejéről, a szubjektív élményről beszélünk. Van, amikor a dolgokat kívülről szemléljük és külső leírást adunk róluk. Így tehát van egy belső és egy külső világ, melyeket, ha térben ábrázolunk, akkor bal és jobb oldalra teszünk.
A négy kvadráns másik felosztása az, hogy van, amikor egyéni nézőpontból szemléljük a világot, és van, amikor közös, kollektív nézőpontból.
Ha a két nézőpont-párost – belső-külső / egyéni-kollektív – keresztezzük, akkor négy nézőpont áll elő, melyet négy kvadránsnak (négy negyednek) nevezünk, az alábbi elrendezésben:

Egy egyszerű példán keresztül ezt könnyen megérthetjük.

Arra vagyunk kíváncsiak, hogy mitől lesz jó egy munkahelyi értekezlet. Ha ezt a kérdést komplex módon akarjuk megoldani úgy, hogy nem felejtjük ki a valóság egyik aspektusát sem, akkor erre a négy rétegre vagy “negyedre” javasolt ránézni:

Egyéni belső - pszichológiai felismerések az értekezleten ülő egyének belső világáról, amiket külsőleg nem tudunk megfigyelni, csak akkor derül rájuk fény, ha az egyén elmondja, miként érzi magát az értekezleten vagy úgy egyáltalán a cégnél. Ez az ő belső, szubjektív megélése.

Egyéni külső - megfigyeljük az egyén viselkedését az értekezleten, reakcióit, válaszait, megnyilvánulását, stb.  

Kollektív belső - feltérképezzük a kulturális hiedelmeket a szervezeten belül, milyen közös értékek uralkodnak, mit gondolnak magukról az egyének mint csoport?

Kollektív külső - feltérképezzük a szervezet struktúráját, a cég pénzügyi helyzetét és az általa nyújtott szociális hálót, stb.

Fontos: nem tudjuk megérteni a valóság egyik szeletét sem (egyik negyedet sem), ha egy másik negyed lencséjén át vizsgáljuk.

A fejlődés szintjei (létra modell)

Az integrál pszichológiába azért érdemes belevenni a szinteket is, mert a szintek a valóság bármely területén elismerik a rengeteg fejlődési lehetőséget. A szakembereknek jól jön, ha erőfeszítéseiket a megfelelő mértékben fejtik ki, így megtalálják a megfelelő emelő pontot – ahogyan az akupunktőr is a megfelelő helyre szúrja a tűket, hogy a lehető legegészségesebbek legyünk.
Az egyes szinteket első levelünkben ismertettük, ennek egy részletesebb változatát küldjük most el. Összefoglalóul: a modell 10 szintje a felnövés és felébredés szintjeit fejti ki.

Az összes szint potenciálisan megvan bennünk, a perszonális szintek kidolgozása, megdolgozása és a transzperszonális tartományban lévők kiművelése rajtunk múlik. A későbbi (magasabb) szintek nem jelentenek nagyobb boldogságot, viszont megteremtik a lehetőségét a gazdagabb és intenzívebb élményeknek, mert kevesebb bennük az azonosulás a szenvedéssel, kevesebb az emberi élmények rangsorolása, vagy egy bizonyos kimenetelhez való ragaszkodás. Ez azt jelenti, hogy ezeken a szinteken nagyobb képességünk van elfogadni azt, ami VAN (függetlenül attól, hogy mi az pontosan).  

A tudat állapotai

Az integrál pszichológia feltérképezi, elismeri, és ha kell, használja is az egyes emberi tudatállapotok adta lehetőségeket mint fejlődési forrásokat. Ez arra a feltételezésre épül, hogy minden tudatállapotunk a belső történéseink színtere. A különbség csak a tudat módosulásának mélységében van.
Az érzelmek és gondolatok változása önmagában nem minősül módosult tudatállapotnak. Akkor beszélhetünk módosult tudatállapotról, ha az érzelmek belső átélésének intenzitása és a gondolkodás működésének változása túllép egy bizonyos szintet.
Fontos tudni, hogy nem csak az éber, tudatos működésünk szolgál hiteles információkkal saját magunkról, ugyanilyen hiteles belső források az álomban megjelent képek, enyhe relaxációban előidézett belső képek, a meditáció által kiművelt állapotok, vagy akár terápiás céllal használt tudatmódosító szerek által kiváltott állapotok. Ennek a területnek nagy úttörője Stanislav Grof volt, aki több ezer LSD indukálta terápiás ülést vezetett le és vizsgált meg.

A tudat típusai

Az emberi személyiség megismerésére és tipologizálására vonatkozó törekvések nagyon régre nyúlnak vissza. A személyiség-pszichológiai kutatásokból is látjuk, hogy sok szerző és kutató gondolta úgy, hogy bizonyos személyiségjegyeink hasonlósága vagy különbözősége alapján, egymástól minőségileg elkülöníthető típusokba sorolhatók be az emberek. És ez a megállapítás nem áll szemben azzal, hogy minden ember egyedi genetikai kódolással és páratlan személyiséggel rendelkezik.

A típustanok hasznos információval szolgálhatnak azt illetően, hogy miként viszonyulunk a világhoz, mert erős irányultságot adnak a működésünkben. A legfontosabb tudnivaló a típustanokkal kapcsolatban mégis az, hogy nem az a lényeg, hogy megállapítsuk, hogy „melyikbe tartozom”, hanem hogy  „milyen szinten élem meg”.

Az asztrológia, kronobiológia, numerológia és egyéb ezoterikus rendszerek is kialakították a maguk típustanát, és nagyon hasznos útjelzőként szolgálhat az ősi, nagyon komplex típustant kínáló Enneagram is. A legelső tipológiai rendszert Hippokratész görög orvos alkotta meg mintegy 2400 évvel ezelőtt. Hippokratész alapvető szempontja a típusok felállításánál, illetve a személyiségek osztályozásánál a vérmérséklet, görög szóval: temperamentum volt.

“Nem a mi tisztünk megszabni, milyennek kellene lenni az emberi pszichének,
hogy illeszkedjen a tudományos hitrendszerünkhöz vagy világszemléletünkhöz.
Ennél sokkalta fontosabb, hogy felfedezzük és elfogadjuk a psziché igazi természetét,
és rájöjjünk, hogyan tudunk a legjobban együttműködni vele.”

(Stanislav és Christina Grof: The Stormy Search for The Self)

 Forrás: integralakademia