Az elhárító mechanizmusainkkal az énünk integritását, az identitásunkat védjük, azt, aminek érezzük magunkat, és az ellen védekezünk, ami ezt megingatná, veszélyeztetné. Az ilyen dolgokat igyekszünk elhárítani.

A fejlődés különböző szintjein más és más az identitásunk, ezért mást védünk és más eszközökkel – olyanokkal, amit az adott szint működésmódja lehetővé tesz. Érdekes, hogy még az olyan, amúgy nagyszerű emberi képességeket, mint a briliáns intellektus és magyarázó képesség, vagy a másokért való jószívű tevést is lehet elhárításból csinálni.

A védekezés és elhárítás egy része társas közegben nyer értelmet, azaz éppannyira szociális jelenség is, mint amennyire személyes és egyéni jelenség – ahogyan azt a pszichológia hagyományosan tekinti. Észrevettük már, hogy a hétköznapi életben nem illik egy adott szintnél több érzelmet kimutatni? Nem illik például dühöngeni a buszmegállóban vagy egy tárgyaláson? Lehet viszont így tenni egy focimeccsen vagy a kocsmában. Van tehát egy társas közeg, amiben van egy kimondatlan, öntudatlan, és automatikus társadalmi szerződésünk, hogy mennyire lehetünk boldogak és boldogtalanok, s mikor mennyi, s milyen érzést engedhetünk meg magunknak. Mivel azonban egy közmegegyezéses társas közegben élünk, ahol kijelöltük a normalitás határát, ezért elkezdjük kiszabályozni magunkból a határvonalon túli vágyainkat, érzelmeinket, gondolatainkat, azaz elhárítjuk ezeket.

Az elhárítás nem baj, természetes részünk.

Az elhárítás és védekezés az emberi lét természetes része, minden ember csinálja. Önmagában az elhárító mechanizmusok jelenlétét tehát nem tekintjük patológiának, vagy neurotikusnak, azaz lelki problémának, hanem a lélek „élettanának” természetes megnyilvánulása.

Egy lelki segítő és terapeuta azt gondolhatja, hogy le kell építeni a kliensek védekezéseit, az a jó kliens, a fejlett ember, aki nem védekezik és teljesen nyitott. Nos, ez alighanem igaz a lelkileg kinyílt, extatikus állapotokra, csúcsélményekre, és a megvilágosodott állapotra, vagy akár egyes borderline és pszichotikus állapotokra is. Mégis a hétköznapi élethez ennél differenciáltabb hozzáállást javasol Wilber, aki szerint ez a „minden elhárítást leépíteni” elv egy téves elképzelés.

A védekezések nem jók vagy rosszak, hanem egészségesek, vagy egészségtelenek.

Az egészséges védekezés nem más, mint egy szűrő, melyet az ember alkalmaz magára, hogy kiszűrje, ami már túl sok lenne neki, és megtartsa azt, amiről úgy érzi, hogy segít a fejlődésében. Az integrál szemléletben folytatott önismeret célja tehát az, hogy segítse minimalizálni a személy egészségtelen elhárításait, és maximalizálni az egészségeseket.

"Az Istennel szembeni védekezésünk csak egy kicsit tér el attól,
ahogy az Ördög ellen védekezünk. De ami közös Istenben
és az Ördögben, az az, hogy mindketten az egót veszélyeztetik.”
(Ken Wilber)

 

Forrás: integralakademia 

5. rész  - Az önismeret nem eljuttat valahová, hanem megtanít árnyaltabban gondolkodni.

Néha felüti a fejét az a vélemény, hogy akinek szüksége van önismereti helyekre járni (egyéni terápiák, csoportok, “lélekbúvár” irodalom olvasása, ilyen jellegű képzések), azzal biztos valami baj van. Hiszen az egészséges ember nem pazarol ilyesmire sem időt, sem energiát, sem pénzt, hanem éli a mindennapi életét, és elegendő önismerettel rendelkezik már egyébként is, hiszen minden nap önmagával van.

Ha a “baj” szemszögéből közelítjük a kérdést, akkor van némi igazság az ilyesfajta nézetben, viszont akkor ki kell egészíteni azzal a meglátással, hogy olyan ember nincs, akivel ne lenne “valami baj”. Minden embernek megvannak a saját sorskihívásai, a saját életfeladatai, és ezért szinte senkiről sem jelenthetjük ki, hogy megoldotta emberi mivolta minden kihívását. A különbség csak abban van, hogy ezen kihívások kezelésére milyen eszközöket választunk.

A másik gyakori félreértelmezése az önismeretnek, hogy az önismerettől konkrét eredményeket várunk el. Hogy megérkezzen a nagy Ő az életünkbe, megszülessen a várva várt kisbaba, szabaduljunk meg a szorongásunktól, képesek legyünk kilépni egy diszfunkcionális házasságból, képesek legyünk kezelni a gyerekünket, stb. Különböző célzattal kezdenek bele emberek az önismeretbe. A csavar ezekben a célkitűzésekben ott van, hogy gyakran pont a beakadásunkból fogalmazzuk meg őket, pont a másoknak megfelelés szemléletéből, ami a szenvedésünk alapját képezi. Az önismereti folyamatok így néha nem az előzőleg kitűzött célba juttatnak, hanem megláttatják, hogy mennyire tévesen látjuk magát a célt, és mennyire romboló az a logika, amivel ezeket a célokat kitűzzük.

Az önismeret nem eljuttat valahová a klasszikus értelemben, hanem megtanít árnyaltabban gondolkodni önmagunkról és arról, ami történik velünk. A kevésbé árnyaltabb gondolkodás az, amiből sok ember kiindul – hogy létezik olyan életkörülmény, amit ha elérünk, akkor attól automatikusan boldogok maradunk életünk végéig, vagy hogy ebben a pillanatban nem vagyunk boldogok, vagy hogy vannak rossz és jó tulajdonságaink, és az a cél, hogy a rosszakat eltüntessük. Az önismeret nem elveszi a szenvedést az életünkből, hanem megtanít másként gondolkodni róla és elfogadni, hogy teljesen nem lehet megszabadulni tőle. Az önismeret nem megjavít minket, hanem megtanít árnyaltabban gondolkodni az “elromlásról”. Nem csinál még több problémát az életünkbe ahhoz képest, amennyi volt, hanem szimplán rámutat azokra is, amiket nem láttunk addig, vagy nem akartuk látni. És igen, sokkalta könnyebb nem látni őket, mert nagy lelki erő kell a látásukhoz. Nem tünteti el a nem kívánt részeket belőlünk, hanem folyamatosan tanít arra, hogy elfogadjuk őket, sőt ne csak elfogadjuk, hanem HASZNÁLJUK is őket, és ne ők használjanak minket.

Az önismereti folyamatok mellett is ugyanúgy le tudjuk gyártani a boldogtalanságot, mint nélkülük. Ugyanis, ha az az alapfeltevésünk magunkról, hogy valami el van romolva, hogy nem vagyunk elég jók, akkor az önismeretet is ennek bizonyítására fogjuk használni, és állandóan azon fogunk dolgozni, hogy megjavuljunk, jobbak legyünk, ügyesebbek, másabbak, mint amilyenek eleve vagyunk. Ez teremti igazából a boldogtalanságot és nem az önismeret jelenléte vagy hiánya az életünkben. Az önismeret segíthet eljuttatni a tudatosságunkat olyan szintre, amelyiken a megkülönböztetés bölcsességével tudjuk megközelíteni az életünket.

Hogyan néz ki a fejlődésünk az integrál szemléleten át nézve?

Ken Wilber szerint az integrál szinten gondolkodó és cselekvő ember a tudatfejlődési szintek ismeretével kétféle módon viszonyul a többiekhez: ha egy személy egy szint megugrásának a kapujában áll, akkor abban lehet segíteni. Ezt transzformációnak nevezzük (“transformation”). Máskor viszont épp egy adott szint belakására van igény, vagyis nem a szintváltást segítjük, hanem a kényelmes és egészséges elhelyezkedést egy adott szinten, és annak a kellő megélését. Ezt lefordításnak nevezzük (“translation”). Azaz lefordítjuk az új szint értékrendjét a való életünk különféle területeire. Gánti Bence javasol egy harmadikat is, amikor eltérő szinteken integrálunk, hiszen egy személy nem egy szint, hanem több szint eloszlása: ez a szintintegráció. Lehet pl., hogy valaki egy, a fejlődés középső, normál spektrumában él, de megnyílnak számára felsőbb szintű spirituális élmények, amivel még nem tudja pontosan, hogy mit kezdjen. Ekkor segítjük integrálni azt a normális szintű életébe. Sőt mi több, ezzel párhuzamosan olykor egész kora gyerekkori szintek átdolgozatlanságai is előjöhetnek, ami viszont terápiás munkát igényel. Így egy integrál pszichológiai munkában az alsóbb, a felsőbb és a középső szinteket kötjük egymáshoz, integráljuk a személyiség belső szerkezetében ezeket, semmint, hogy elkülönült kezelhetetlen epizódokként törjenek rá a személyre.

Az integrál tanácsadó szerint minden szintnek megvan az értéke, nem csak a felsőbb szintek a jók. Sőt, az alsó szintek egészséges és ekkor áldásos jelenléte nélkül a személyiség gyenge marad, hiába él meg felsőbb szintű élményeket. Wilber kiemeli azonban azt is, hogy mi az, ami a szinteken felfelé haladáskor nő, gyarapodik, jobb lesz. Ez két tényező. Az egyik a látószög tágulása, azaz a nézőpontok felvevésének a képessége. Míg egy 5 éves óvodás csak a saját nézőpontját képes felvenni (egocentrizmus), addig egy 12 éves már a számára érzelmileg fontos emberét is (etnocentrizmus). Egy felnőtt viszont az egész társadalomra tud gondolni, megérti mit jelent az (világcentrikus), és egy pszicho-spirituálisan megnyitott, "haladó felnőtt” pedig minden lényben kezd gondolkodni, az egész bioszférában, sőt lehet, hogy más világok lényeiben is, adott spirituális élmények hatására (kozmocentrikus).

A látószög, vagy mások nézőpontjának a felvétele területén történő ilyetén tágulás mellett a szív is tágul. Vagyis a törődés és gondoskodás mélysége és kiterjedtsége. A mély, empatikus, önérdektől mentes, belülről vezérelt, az emberiség jólétéért végzett cselekvéseket, s az olyan embereket, akiknek a karrierjében ez egy beszervült, nem az egocentrikus, vagy etnocentrikus, hanem a világ- vagy kozmocentrikus szinten találjuk. Gondoljunk csak a Dalai Lámára (“minden lény legyen boldog, minden kultúrában, és dimenzióban" - kozmocentrikus), szemben Hitlerre (“csak a mieink a jók, róluk gondoskodunk, de a többi pusztuljon” - etnocentrikus).

A transzformáló élmények és a folyamatos támogatás segíthetik a növekedést, de sosem tudják garantálni. A későbbi (magasabb) szintek nem jelentenek nagyobb boldogságot, viszont megteremtik a lehetőségét a gazdagabb és intenzívebb élményeknek, mert kevesebb bennük az azonosulás a szenvedéssel, kevesebb az emberi élmények rangsorolása vagy egy bizonyos kimenetelhez való ragaszkodás. Ez azt jelenti, hogy ezeken a szinteken nagyobb képességünk van elfogadni azt, ami VAN (függetlenül attól, hogy mi az pontosan).

És ami a legfontosabb: mindig a környezetnek megfelelő szint működtetése az igazán hasznos, ugyanis hiába működtet valaki magasabb szinteket, ha a környezete (mondjuk a csapata, családja, a cége) nem képes értelmezni ennek a szintnek az irányelveit, és így a mindennapi életben egy szakadék alakulhat ki - túl naggyá válik az áthidalandó távolság.  Az integrál szemléletben gondolkodó ember képes átlátni és megérteni, elfogadni és értelmezni a világot “a szintek, fejlődésvonalak és kvandrások” szemszögéből. Látja az emberi tudatfejlődés lehetőségeit (és azok megnyilvánulásait) a megszületéstől egészen a megvilágosodásig. Ismeri minden szint elakadását és patológiáját, valamint felismeri a spirituális elakadásokat, aminek hála tágabb és elfogadóbb szemszögből tud értelmet adni saját maga és mások viselkedésének.

Az integrál szemléletű önismeret mellett köteleztük el magunkat az Integrál Akadémián és a mellett, hogy egy olyan képzést állítsunk össze ebben a témában, ami végigvezet az integrál pszichológia ismeretein.

Forrás: Integalakademia

Múltunk feltárása nélkül csak halvány sejtéseink lehetnek arról kik vagyunk és miért pont ezt az életet éljük. Ahhoz hogy megértsük önmagunkat, megtaláljuk elakadásaink okait, feltárjuk szorongásaink, rosszkedvünk, kudarcaink magyarázatát vagy megértsük miért ismételjük újra meg újra boldogtalan párkapcsolati forgatókönyveinket, nem elegendő csak saját életünket nagyító alá venni. Szüleink, nagyszüleink soha nem látott őseink tapasztalatai, élményei, félelmei és szenvedései súlyos örökségként befolyásolják sorsunk alakulását.

ahogy Winston Churchill mondta:

"Minél messzebbre nézzel hátra annál távolabbra látsz előre."

Ha ezek a családi tudattalan rejtett zugaiban maradnak megakadályoznak minket abban, hogy szabad életet éljünk. Éppen ezért elengedhetetlen hogy önmagunkra, mint egy kiterjedt kapcsolati háló tagjára gondoljunk és felfedezzük hely meg hány szállal szövi át jelenünket a múlt. Fel kell ismernünk: attól, hogy valamely történésnek vége szakadt hatása még hosszú évek évtizedek elteltével is érezhető a leszármazottak mindennapjaiban.

Generációkon átívelő önismereti utazásra van szükségünk, legyen bátorságunk feltárnunk családunk rég eltemetett történeteit, elindulni a sűrűn benőtt ösvényeken és szembenézni azokkal az erőkkel, amelyek az életünkben munkálkodnak. Egyetlen ember sorsa sem érthető meg a transzgenerációs hatások figyelembevétele nélkül és a változásnak is az egyik legértékesebb kulcsa lehet, ha feltárjuk őseink történetét.

 A nem kívánt gyermek drámája 

Vivette Glover brit pszichológus és kutató, aki a transzgenerációs hatások, különösen a stressz és trauma hatása a fejlődő magzatra és a későbbi generációkra területén végzett jelentős munkát. Az ő munkássága különösen azt vizsgálja, hogyan befolyásolják az anyai stressz, trauma és egyéb környezeti tényezők a magzat fejlődését, és hogyan hatnak a későbbi generációk egészségére és jólétére.

Az „nem kívánatos gyermek” kifejezés Vivette Glover munkájában arra a jelenségre utal, amikor egy gyermek születése, különösen, ha azt az anyai stressz vagy trauma kíséri, valamilyen formában nem kívánt vagy elutasított érzelmi állapotot idéz elő a szülők részéről. Ez nemcsak a gyermek közvetlen érzelmi és pszichológiai fejlődésére hat, hanem hatással lehet a következő generációkra is, mivel az anyai stressz és a szülői érzelmi állapotok befolyásolhatják a gyermekek agyi fejlődését, érzelmi reakcióit és mentális egészségét.

Glover kutatásai azt mutatják, hogy ha az anyák stresszes környezetben vannak terhességük alatt (például ha szorongnak vagy nem kívánt terhességről van szó), az befolyásolhatja a gyermekek későbbi mentális egészségét, és még generációkon keresztül is megjelenhetnek ezek a hatások. A nem kívánt terhesség vagy anyai stressz hatása a gyermekre tehát nemcsak közvetlenül, hanem hosszú távon, más generációkban is érezhető lehet.

Ferenczi Sándor munkásságában a nem kívánt gyermek és a halálösztön két fontos, ám összetett téma, amelyek összefonódhatnak, ha figyelembe vesszük a pszichológiai és pszichoanalitikus elméleteit, különösen azokat a területeket, ahol a gyermekkori tapasztalatok és a szülői attitűdök hatása az egyén későbbi pszichés fejlődésére jelenik meg.

Ferenczi Sándor különös figyelmet fordított a gyermekek pszichológiai fejlődésére, és azt tanulmányozta, hogyan befolyásolják a gyermekek születése előtti és utáni környezeti tényezők, különösen a szülők érzelmi állapota. A nem kívánt gyermekek témája azokra a gyerekekre vonatkozik, akiket az anyák vagy szülők nem várták, nem kívántak vagy nem fogadták el teljes mértékben. Ezt az elméletet gyakran a gyermek pszichológiai fejlődésére gyakorolt negatív hatásokkal társítják, mint például az érzelmi elutasítottság vagy a szülői figyelem hiánya, amelyek hosszú távú hatással lehetnek a gyermek későbbi önértékelésére, kapcsolataira és pszichés állapotára.

Ferenczi az ilyen típusú érzelmi elutasításokat és a nem kívánt gyermekek helyzetét a pszichoterápiás munka során is fontosnak tartotta, mivel ezek a gyermekkori élmények és trauma hatással lehetnek a későbbi felnőttkori szorongásra, kapcsolati problémákra, vagy akár destruktív viselkedési mintákra.

A halálösztön megjelenhet a gyermekkorban tapasztalt elutasítások, érzelmi megterhelés vagy nem kívánt helyzetek következményeként, mivel ezek az élmények a pszichében destruktív impulzusokat, önsorsrontó hajlamokat válthatnak ki. Ferenczi számára a halálösztön nemcsak az egyéni belső impulzusokat jelentette, hanem a külső világ hatásait, mint például a szülők érzelmi állapota, amik a gyermek számára fenyegetést vagy elutasítást jelenthettek, és így a szorongás, az önértékelési problémák és akár az önpusztító viselkedés kialakulását is eredményezhették.

A nem kívánt gyermek és a halálösztön összekapcsolása különösen abban az értelemben érdekes, hogy a nem kívánt gyermekekkel kapcsolatos érzelmi elutasítás és trauma olyan pszichés állapotokat válthat ki, amelyek a halálösztön erősödéséhez vezethetnek. Az elutasítás, az érzelmi elhanyagolás és a szülői szeretet hiánya olyan hatásokat gyakorolhatnak a gyermekre, amelyek a későbbi életükben önpusztító viselkedésformákhoz vagy a halálösztön megjelenéséhez vezethetnek.

Ferenczi ezen a területen a gyermekkori élmények és a pszichés fejlődés közötti szoros kapcsolatot hangsúlyozta, és arra figyelmeztetett, hogy a pszichoterápiás munkában a gyermekkorban megélt elutasítások és az azokkal kapcsolatos érzelmi élmények feldolgozása kulcsfontosságú a későbbi destruktív tendenciák megelőzésében.

Ferenczi Sándor munkásságában a nem kívánt gyermekek és a halálösztön kérdései szorosan összefonódnak, hiszen mindkét jelenség a pszichés fejlődés és a családi dinamika hatását mutatja, amelyek hosszú távon befolyásolhatják az egyén mentális állapotát. Az érzelmi elutasítás, a traumák és a halálösztön dinamikája különösen fontos szerepet játszik a pszichoterápiás kezelésben, mivel segíthet megérteni, hogyan formálódnak a korai gyermekkori élmények és hogyan befolyásolják a későbbi viselkedést és pszichés egészséget.

Ezt árnyalhatja, ha a gyerek környezetében van legalább egyvalaki aki pozitív képet tükröz vissza a gyerekre.

Ludwig Janus és Helga Hasing német pszichológusok és terapeuták, akik a pszichoanalitikus elméletek és a fejlődéslélektan területén dolgoztak. A "boldog ősállapot" kifejezés a pszichoanalízisben egy olyan állapotra utal, amely a kisgyermekkorra, illetve a korai pszichológiai fejlődésre vonatkozik. A fogalom lényegét a teljes bizalom, a szeretet, a gondoskodás és az érzelmi biztonság jellemzi, ami elengedhetetlen a gyermek pszichológiai egészségéhez és fejlődéséhez.

A boldog ősállapot jelentése

A "boldog ősállapot" kifejezés a pszichológiai és pszichoanalitikus elméletekben az első, ideális fejlődési szakaszra utal, amely a kisgyermek életének kezdeti hónapjaira vonatkozik. Ebben az állapotban a gyermek még nem éli meg a világot fenyegetésként, mivel minden szükséglete – legyen az táplálék, melegség, biztonság vagy szeretet – kielégítve van. Az anya és gyermek közötti kapcsolat ebben az időszakban alapvető, és a gyermek érzelmi és pszichés fejlődése erősen függ attól, hogy az anya mennyire képes biztosítani ezt a biztonságos, gondoskodó környezetet.

Ez az állapot egyfajta „aranykori” élményként van jelen a pszichoanalitikus elméletekben, ahol a gyermek minden igénye kielégül, és még nem küzd a világban való önálló helytállás terhével. Az ilyen ideális környezet segíti elő a gyermek pszichés stabilitását, alapot ad a későbbi érzelmi és szociális fejlődéshez.

Ludwig Janus és Helga Hasing munkásságában a korai gyermekkor pszichológiai fejlődésére és a gyermekek érzelmi szükségleteire helyezték a hangsúlyt. Janus és Hasing fontos kutatásokat végeztek, amelyek a gyermekek életének korai szakaszaiban megjelenő pszichés folyamatokat, illetve a szülő-gyermek kapcsolatokat vizsgálták. Az ő elméleteikben a boldog ősállapot gyakran a megfelelő szülői gondoskodás és a biztonságos érzelmi közeg meglétével kapcsolódik, mivel ezek alapozzák meg a gyermek egészséges mentális fejlődését.

Janus és Hasing szerint a gyermekek pszichológiai fejlődése során fontos szerepe van annak, hogy az első éveikben érezzenek biztonságot, szeretetet és stabilitást, hogy elkerüljék a későbbi problémák kialakulását, például szorongást vagy kapcsolati nehézségeket. A „boldog ősállapot” tehát nemcsak a pszichológiai stabilitás alapját adja, hanem azt is jelenti, hogy a gyermekek a későbbiekben képesek lesznek szoros, egészséges kapcsolatok kialakítására is, mivel az alapvető érzelmi biztonság és szeretet már megvolt számukra az első években.

A „boldog ősállapot” gondolata azt is sugallja, hogy a gyermekkorban átélhető optimális fejlődési környezet későbbi életszakaszokra is hatással van. Ha a gyermek ezen első évek során biztonságot, figyelmet és szeretetet tapasztal, az hozzájárulhat a felnőttkori pszichológiai jóléthez. Azonban, ha a gyermek nem éri el ezt az állapotot, például érzelmi elhanyagolás, elutasítás vagy trauma következtében, akkor az későbbi szorongáshoz, önértékelési problémákhoz vagy kapcsolati zűrzavart okozhat.

Összefoglalva, a "boldog ősállapot" a korai gyermekkori fejlődés kulcsfontosságú ideális állapotát jelenti, amelyet Ludwig Janus és Helga Hasing is hangsúlyoztak munkáikban. Ez az állapot biztosítja a gyermek számára a pszichológiai alapokat, amelyek elengedhetetlenek a felnőttkori érzelmi egészséghez.

Mark Wolynn pszichoterapeuta és a családi trauma szakértője, aki a transzgenerációs traumák és azok öröklődésének témájában végzett jelentős munkát. Wolynn kutatásai és elméletei középpontjában a "családi traumák öröklődése" állnak, és azt vizsgálja, hogyan hatnak a családi generációk közötti traumatikus élmények az utódaik mentális és érzelmi állapotára.

Családi traumák és öröklődés

Wolynn munkájában különösen arra fókuszált, hogy a családokban megélt trauma nemcsak közvetlenül a szenvedők életére hat, hanem az utánuk következő generációkban is megnyilvánulhat, anélkül hogy a következő generációk közvetlenül átélnék az eredeti traumát. Wolynn elmélete szerint az ilyen típusú traumák transzgenerációsan öröklődnek, azaz a szülők vagy nagyszülők, akár tudat alatt, továbbadhatják a következő generációk számára az érzelmi hatásokat, amelyek a trauma nyomait hordozzák.

Ez a transzgenerációs trauma a következő módokon nyilvánulhat meg:

• Viselkedési minták és szorongás: A családi trauma következményeként a gyerekek és unokák ugyanazokat a szorongásos viselkedési mintákat alakíthatják ki, mint a traumát elszenvedő családtagok.
• Érzelmi örökség: Az érzelmi fájdalom, félelem, szorongás vagy elutasítás olyan mély érzelmi hatások, amelyek a következő generációkban is megjelenhetnek, s ezek hatással lehetnek az egyén kapcsolataira, önértékelésére és pszichés egészségére.
• Fizikai tünetek: A trauma hatásai nemcsak pszichológiai, hanem fizikai szinten is jelentkezhetnek, például olyan betegségekkel, amelyek öröklődhetnek a családban, és amelyek a trauma szellemi és testi megnyilvánulásai.

Családi trauma és öröklődés kezelése

Wolynn elmélete szerint az egyik legfontosabb dolog, amellyel a családi traumák öröklődése megszakítható, az a tudatosság és a tudatos munka ezen traumák feloldásán. A terápia és a feldolgozó munkák során a családi történetek és traumák feltárása, a trauma közvetlen hatásainak megértése, valamint a kapcsolódó érzelmi blokkok oldása segíthet a következő generációk számára megszabadulni a családi traumák örökségétől.

Az öröklött trauma jelei

Wolynn különböző jeleket és viselkedési mintákat is leír, amelyek arra utalhatnak, hogy egy személy transzgenerációs traumát hordoz:

• Azonosulás a családtagok fájdalmával: Az érzelmi fájdalom, szenvedés és trauma érzékelése anélkül, hogy a személy közvetlenül átélné azt. Például a gyermek olyan érzelmi terheket hozhat, amelyek az egyik szülőhöz vagy nagyszülőhöz kapcsolódnak.
• Öröklött szorongás vagy félelem: Ha valaki olyan szorongással vagy félelemmel küzd, amely nem magyarázható a személyes életével, lehet, hogy a családból származó trauma hatásaival áll kapcsolatban.
• Történetek ismétlése: A családokban gyakran előfordulhat, hogy egy generáció ugyanazokat a történeteket, problémákat vagy viselkedési mintákat ismétli, mintha a trauma öröklődne.

Wolynn módszerei a trauma feldolgozására

Mark Wolynn hangsúlyozza, hogy a családi traumák feldolgozásának kulcsa a tudatosság és az érzelmi tapasztalatok kezelésén keresztül történik. Szerinte a terápiás munka és a családi történetek újraértelmezése lehetőséget ad arra, hogy a trauma öröklődési lánca megszakadjon. A trauma feloldásának fontos része az, hogy az érintettek megértsék, hogyan hatott a családjuk története a saját életükre, és hogyan szabadulhatnak meg a transzgenerációs terhektől.

Wolynn a terápia során a családi minták és a múlt traumái feltárására fókuszál, és segít az embereknek abban, hogy felismerjék a családi generációk közötti összefüggéseket és a bennük rejlő hatásokat. Az a célja, hogy megszüntesse a családokban fennálló destruktív mintákat, és biztosítja a lehetőséget arra, hogy az érintett személyek egészségesebb módon folytathassák a saját életüket.

Összegzés

Mark Wolynn munkájában a családi traumák öröklődését vizsgálja, és azt, hogyan hatnak ezek a traumák a következő generációkra. Az általa kifejlesztett megközelítések és terápiás munkák célja, hogy segítse az embereket abban, hogy tudatosan dolgozzanak fel családi traumáikat, és megszakítsák a negatív öröklődési ciklusokat. A családi trauma felismerése és kezelése kulcsfontosságú lehet a mentális és érzelmi egészség javítása szempontjából, és segíthet a következő generációk számára megszabadulni a múlt terheitől.

Rachel Yehuda egy ismert neurobiológus és pszichológus, aki jelentős kutatásokat végzett az epigenetikáról és annak hatásairól a stressz, a poszttraumás stressz zavar (PTSD) és más mentális egészségi állapotok vonatkozásában. Yehuda kutatásai különösen a transzgenerációs hatásokat vizsgálják, vagyis azt, hogy a traumák hatása hogyan öröklődhet a következő generációkba anélkül, hogy a genetikai kód közvetlenül változna.

Epigenetikai változások

Az epigenetika a génexpresszió szabályozásával foglalkozik, anélkül hogy a DNS szekvenciájában változások következnének be. Az epigenetikai módosulások, mint például a DNS metiláció vagy a hiszton módosulások, képesek befolyásolni a gének aktiválódását vagy elnyomását. Yehuda kutatásai kimutatták, hogy a trauma, mint például a háború, a fizikai vagy szexuális bántalmazás, epigenetikai változásokat idézhet elő az egyénekben, és ezek a változások hatással lehetnek a stresszválaszra és a mentális egészségre.

Yehuda és a PTSD

Rachel Yehuda egyik legismertebb kutatása a poszttraumás stressz zavar (PTSD) és az epigenetikai változások közötti kapcsolatra irányul. Egyik jelentős kutatása során azt találta, hogy a PTSD-s betegek DNS-módszerekkel mérhető epigenetikai változásokat mutattak, különösen a stresszre reagáló gének esetében. Az ilyen változások például a glükokortikoid receptorokkal kapcsolatos génekben figyelhetők meg, amelyek szerepet játszanak a stresszkezelésben és a hormonális válaszban.

Transzgenerációs hatások

Yehuda kutatásai arra is rávilágítanak, hogy a trauma nemcsak az érintett egyénre van hatással, hanem annak utódaira is. Például, ha egy anya súlyos traumát él át, az epigenetikai változások, amelyek az ő stresszválaszát befolyásolják, akár a gyermekekre is hatással lehetnek. Yehuda és munkatársai különösen a holokauszt túlélők és azok utódai esetében figyelték meg, hogy a túlélők gyermekei és unokái is mutathatnak olyan epigenetikai jeleket, amelyek a trauma hatásait tükrözik.

Következtetések

Rachel Yehuda munkája kulcsfontosságú abban, hogy megértsük, hogyan befolyásolják az epigenetikai változások a mentális egészséget, különösen a trauma hatásait. Az ő kutatásai segítenek megérteni, hogyan öröklődhetnek a pszichológiai és fiziológiai reakciók generációról generációra, anélkül, hogy a genetikai anyag közvetlenül megváltozna.

Alice Miller egy híres svájci pszichológus és pszichoterapeuta volt, aki a gyermeknevelés és a pszichológiai traumák témájában végzett forradalmi munkát. Munkássága különösen a gyermekek érzelmi és pszichológiai szükségleteinek fontosságát hangsúlyozza, és arra figyelmeztet, hogy a szülői bánásmód és a gyermekkori trauma milyen hosszú távú hatással lehet a felnőttek mentális egészségére.

Alice Miller és a nevelés

Miller egyik legismertebb és legfontosabb gondolata az volt, hogy a gyermekek nevelése nemcsak a szülők hatalmát és elképzeléseit kell hogy tükrözze, hanem a gyermek valódi érzelmi és pszichológiai szükségleteire is figyelemmel kell lenni. Miller szerint a gyermekkori élmények, különösen a bántalmazás, elnyomás és érzelmi elhanyagolás, alapvetően formálják az egyén későbbi életét, és számos mentális zavar, például depresszió, szorongás vagy személyiségzavar, ezekre az elhanyagolt vagy traumatikus élményekre vezethetők vissza.

"A gyermek igazsága"

Alice Miller hangsúlyozta, hogy a gyermekeknek joguk van az érzelmi és fizikai biztonsághoz, és hogy a nevelés során figyelembe kell venni a gyermek érzéseit és tapasztalatait. Az ő egyik kulcsfontosságú elképzelése a „gyermek igazsága” volt, amely arra utalt, hogy a gyermekek érzelmei és szükségletei valósak és fontosak, és nem szabad őket figyelmen kívül hagyni vagy elnyomni. A gyerekek érzelmi világának elismerése és tiszteletben tartása elengedhetetlen a mentális jólétük megőrzéséhez.

A "harag" és a "trauma"

Miller egyik híres munkájában, „A bántalmazott gyermek titkai” című könyvében azt írta, hogy a gyermekek gyakran elnyomják a bántalmazás vagy érzelmi elhanyagolás során érzett haragot, mivel nem képesek kifejezni érzéseiket, különösen, ha a bántalmazás a szülők részéről történik. Ezt az elnyomott haragot, amelyet a gyermek nem képes feldolgozni, gyakran későbbi élete során pszichológiai problémák formájában kell megélni.

A gyermeknevelés hatása a felnőttekre

Miller szerint a gyermekkorban elszenvedett érzelmi trauma és bántalmazás hosszú távon hatással van a felnőttek mentális egészségére. A felnőttekben rejlő pszichológiai problémák, mint például az önértékelési zavarok, a kapcsolati problémák vagy a depresszió, gyakran a gyermekkorban elszenvedett traumák következményei. Miller úgy vélte, hogy ahhoz, hogy a felnőttek képesek legyenek feldolgozni a múltat, szembesülniük kell a gyermekkorukban elszenvedett fájdalmas élményekkel, és meg kell érteniük, hogyan befolyásolják azok a felnőttkori életüket.

Következtetések

Alice Miller munkássága nagy hatással volt a pszichológia világára, különösen a gyermeknevelés és a traumák kezelésének területén. Szerinte a gyermekek megfelelő neveléséhez elengedhetetlen, hogy a szülők tiszteletteljesen és empátiával közelítsenek a gyermekek érzéseihez. A gyermekkori traumák feldolgozása és a gyermekek valódi szükségleteinek figyelembe vétele elengedhetetlen a mentális egészség és a boldog felnőtt élet megteremtéséhez.

Kérdések: 

Mit tudsz a fogantatásod körülményeiről?

Vágyott és várt gyerek voltál-e?

Miként fogadta a tágabb család az étkezésed hírét?

Hogyan készültek a születésedre?

Mit tudsz a születésed körülményeiről?

Ismersz-e történeteket a csecsemőkorodból?

Őriztek-e a családban fényképeket, emlékeket a csecsemőkorodról?

Családod fiúnak vagy lánynak várt téged?

Hogyan viszonyultak a nemedhez?

Kaptál-e valaha negatív visszajelzést arról, hogy fiú vagy lány vagy?

Lehetett-e fiús vagy lányos játékokkal játszanod?

Érezted-e, hogy kimondott vagy kimondatlan elvárásoknak kell megfelelned?

Emlékszel-e jellegzetes mondatokra a jövőddel kapcsolatban?

Szabadon eldönthetted-e, mit sportolj, milyen hangszeren játssz, milyen szakkörre járj?

Szabadon eldönthetted-e, hol tanulj tovább?

Hogyan bátorították a szabad választást a családodban?

Mennyire érezted, hogy szüleid megértenek, ráéreznek a belső világodra?

Mi volt a feltétele a feléd áramló szeretetnek?

Forrás: Orvos-Tóth Noémi : Örökölt sors  Családi sebek és a gyógyulás útjai 

ChatGPT

4. rész - Integrál Pszichológia: Az önmagunkban rejlő képességek hatalmas tárháza

A fejlődésvonalak

Az integrál pszichológia egyik ágát a fejlődésvonalak képviselik, amelyek árnyaltabb képet engednek látni az emberi pszichéről. A wilberi tudatfejlődési szintekkel együtt értelmezve olyan komplexitást tárnak fel, amit önmagában egyik fejlődéselméleti modell sem képes megragadni.

A fejlődésvonal egy bizonyos területen való képességünk fejlődését mutatja meg. Azt is mondhatnánk, hogy a fejlődésvonalak azokat a különböző útvonalakat jelölik, amelyeken keresztül bejárhatjuk az önmagunkban rejlő képességek hatalmas tárházát. A fejlettségi fokot intelligenciának is nevezzük, hiszen bármibe fogunk bele, ha elég gyakran műveljük, akkor fejlődünk benne, egyre intelligensebbek leszünk azon a területen, mert egyre több tapasztalatunk és ismeretünk lesz belőle.

Hány fontos fejlődési területünk van?

A korai fejlődéslélektani kutatók hajlamosak voltak úgy gondolkodni, hogy a fejlődés az egy egységes dolog, s leírták azok szintjeit, gondolván, hogy a fejlődés teljességét átfogják vele.

Piaget (ejtsd: piázsé) a kognitív, értelmi fejlődést vizsgálta, és úgy vélte, hogy ez az egyetlen és fő területe az emberi lélek fejlődésének, és minden más lelki dolog ettől függ. Az igazság az, hogy az embernek legalább egy tucat fejlődésvonala (vagy intelligenciája) van.  A fejlődésünk több szálon halad egyszerre, és egymástól viszonylag függetlenül.

Az intelligencia fogalma a pszichológiában korábban kizárólag az értelmi képességekre utalt, az IQ-ra, amíg Howard Gardner 1983-ban elő nem állt a többszörös intelligencia (multiple intelligences) fogalmával. Azt javasolta a szakmának, hogy gondolják át újra az egész intelligencia fogamat, hozzanak létre egy pontosabb és kiterjedtebb koncepciót és meghatározási módszert, ahol az ember egyéb oldalait is beleveszik az intelligencia meghatározásába. Gardner a Frames of Mind: The Theory of Multiple Intelligences (Az elme szerkezete: a többszörös intelligenciák elmélete - magyarul eddig nem jelent meg) c. könyvében fejtette ki nézeteit 1985-ben, és bár ez több tíz évvel ezelőtt történt, még mindig hajlamosak vagyunk egy embert a kognitív (értelmi) intelligenciája alapján megítélni és kategorizálni.

Követve a többszörös intelligencia alapgondolatát, az integrál pszichológiában Wilber bevezette a fejlődésvonalak fogalmát. Az egyes fejlődésvonalak tulajdonképpen nem mások, mint válaszok az élet alapkérdéseire.
Wilber a következőket sorolja fel, mint fő fejlődésvonalakat:

Ahogy az előző levelünkben írtuk, Ken Wilber 10 tudatfejlődési szint sajátosságát írta le. A fenti táblázatban lévő fejlődésvonalaknak és ezeknek a tudatfejlődési szinteknek az összekapcsolása egy nagyon izgalmas intellektuális és önismereti kaland, ugyanis ahhoz, hogy a Wilber által összeállított 10-es skálán lássuk a fejlődésvonalakat, össze kell kapcsolnunk egymással a nyugati pszichológia tudását a keleti hagyományok bölcsességével, hogy megkapjuk a teljes képet.

Emlékeztetőül a wilberi szintek: ezen az ábrán láthatod azt is, hogy az egyes tudatszinteken történő berendezkedésben és továbblépésben, illetve az adott tudatszinten keletkező elakadások átdolgozásában mely pszichológiai vagy spirituális irányzat/módszertan alkalmazása hatékony.

A modern pszichológia fejlődéslélektani kutatói a teljes (10 lépcsőfokra osztott) fejlődésnek csupán az 1-5 szintjeit írják le, hiszen ők maguk is az eddig érő tudományos világnézeti keretben dolgoztak. Más szóval 1900 és 1960 között a fejlődéslélektani kutatók az ezen időszaknak a társadalomban jelen lévő élményanyagát találták mint vizsgálati eredményt, s ez időben az embereknek vagy nem volt spirituális élményük, vagy nem mondták el, vagy pedig a kutatók hajlamosak voltak elmebajnak tekinteni azokat. Az 1960-as évektől kezdve a posztmodern kutatók jellegzetesen az 1-6 szintekig vizsgálódtak, hiszen az emberek 6-os szintre jellemző tulajdonságaik nagyobb számban fejlődtek ki, s egyes kutatók is nyitottak lettek ezekben gondolkodni, ezeket meglátni. Az ezredforduló körül kialakult poszt-posztmodern, integratív szemléletű kutatók pedig a 7-10 szinteket is érintik már.

Wilber módszere az, hogy a nyugati modellek mellett vizsgálja a 7-10-es transzperszonális szintek szakértői leírásait is, amelyeket az olyan spirituális és meditatív világhagyományok mestereinek tanításaiban és irataiban találhatunk meg, mint például a buddhizmus, a jóga, a szúfizmus, a keresztény misztika vagy a sámánizmus.

Ezek alapján világossá válik, hogy a fejlődés jóval differenciáltabb, minthogy valakire azt mondjuk „5-ös szintű ember” vagy „6-osos ember” (a wilberi tudatszintekre utalva). Attól függ, melyik témában! Egy ember tehát a fejlődésvonalaiban eltérő szinteken tart, ráadásul azokon belül is fluktuálhat. Wilber azt mondja, hogy bizonyítékok mutatják, hogy egy személy lehet egy és ugyanazon időpontban a kogníció egy adott szintjén, az identitás egy másik szintjén és a moralitás egy harmadik szintjén! Ezt az állapotot nem tudja leírni önmagában egyik fejlődéslélektani modell sem.

Szívtelen ítélkezés vagy empátiára épülő megkülönböztető intelligencia?

Egy adott témában való fejlődési előrehaladottság alapján mondhatjuk, hogy valaki előrehaladottabb vagy gyengébb az adott területen: tapasztaltabb vagy tapasztalatlanabb, kezdőbb vagy haladóbb, jobb vagy rosszabb, magasabb vagy alacsonyabb szinten álló. Ilyenkor – ha integrál szemléletűek és lelkületűek vagyunk –, akkor nem magát az embert ítéljük el vagy magasztaljuk fel, csupán egy adott paraméter mentén megállapítjuk, hogy a személy abban a dologban milyen fejlettségi szinten van.

A humanisztikus lelkületű és beállítottságú emberek gyakran kritizálják a fejlődési rangsorolást, hiszen ők azt a nézőpontot képviselik, hogy alapvetően mindenki egyenlő. Ebből a nézőpontból az látszik, hogy nem ildomos megkülönböztetéseket tenni az emberek között, mert az előítéletekhez, hátrányos emberi megkülönböztetéshez vezet. Ez valóban így van, empátia nélkül a szintek tudása hideg ítélkezéssé és szívtelen megkülönböztetésekké válhat, de ha az empátia és emberi egyenlőség érzése mellé behozzuk a megkülönböztető bölcsességet, akkor nem fogunk a szívtelen ítélkezés zsákutcájába besétálni. Ekkor látjuk, hogy miközben emberileg, a szív terében egyek vagyunk, a különféle életterületeken eltérőek. Noha emberileg egyenlők vagyunk, erkölcsileg kire bíznánk az országunk vezetését: a Dalai Lámára vagy Sztálinra? Az integrál szemlélet látja, hogy a Dalai Láma előrehaladottabb, többek között az erkölcsi és érzelmi fejlődésvonalon, mint Sztálin, például, ha megnézzük a meggyilkolt emberek számát, amely az egyiknél 0, a másiknál sok-sok millió. Vagyis, a Dalai Láma és Sztálin a szívében, a belső énjében ugyanolyan ember, a hétköznapi életben egészen máshová jutottak, és egész más hatásuk lett a világra.

Ennek a kettőnek, a szeretetnek és a megkülönböztető valóságlátásnak a szintézisét nevezzük integrál megközelítésnek.

“A guru mítosz”

A fejlődésvonalak egyik döbbenetes alkalmazása annak a felismeréséből fakad, hogy minden emberre igaz és jellemző a fejlettségnek ez az eloszlása. A gurukra és spirituális tanítókra is. Vagyis, ha valaki megvilágosodott vagy előrehaladott spirituális személy, az nem azt jelenti, hogy minden fejlődésvonala egyformán a csúcson van! Lehet, hogy ezzel egy évezredes mítosz dől meg…
Bizonyos fejlődésvonalakban előrehaladott spirituális tanítók más fejlődésvonalakon átlagos, vagy akár patológiás szinten is lehetnek! Mint ahogy vannak is, csak ezt nem illik észrevenni, vagy ha észrevesszük, nem illik szólni nekik. Vannak guruk, akik a kognitív vonalon csúcsra jártak és felébredtek. Ettől még lehet, hogy morálisan - noha képesek ott lenni - olykor visszaélnek a tanítványaikkal, a pénzzel vagy a hatalommal. Lehet, hogy mi pedig sietünk elítélni őket?

 Folytatjuk...

Forrás: integralakademia

A magunkról alkotott kép a tudomány tükrében

Érdekes életérzés lehetett az emberek számára, amikor a főáramú tudomány azt a képet festette a világról, miszerint a Földet egy teknősbéka hordozza a hátán. Megint más volt, amikor a Föld lapos képzete élt a köztudatban, illetve, amikor a Földet statikus állomásként képzeltük a világegyetem közepére. Ahogy felfedeztük, hogy a Föld kering a Nap körül és "láttuk elindulni" bolygónkat ezen a pályán, az emberiség kollektív tudatában is elindult valami. A főáramú tudomány magyarázatot ad a jelenségekre, ami egyrészt megnyugtató, másrészt viszont mindig csak azt engedi látni, ami az ő térképén is szerepel.

Ugyanígy fejlődik az emberi pszichéről és lélekről alkotott képünk is. Az, hogy mi az uralkodó szemlélet, ugyanazért fontos, mint amit az előbb írtunk - ami általánosan elfogadott, azt magunkban is elfogadjuk, amit a “világ tagad”, azt magunkban is hajlamosak vagyunk letagadni, de ettől függetlenül az még van, és rejtve fejti ki hatását.

Akkor most nézzük, hogy az integrál pszichológia hogyan rendszerezi az eddig felhalmozott tudást az emberről, hogy megalkosson egy olyan képet, amiből semmi lényeges sem marad ki.
Az integrál “fán” öt fő ág szerepel, amelyeket lejjebb röviden kifejtünk:

• A 4 kvadráns - az az alap 4 aspektus (szemszög), amiből a világra ránézünk, és amelyek nem összevonhatóak, pedig sokszor próbálkozunk ezzel az életben.
• A fejlődés szintjei (létra modell) - a tudatunk fejlődésének térképe a megszületéstől egészen a megvilágosodásig.
• Fejlődésvonalak (a tudatfejlődés sávjai) - avagy a különböző intelligenciáink fejlődése és az, hogy hogyan adunk általuk választ az élet alapkérdéseire.
• Tudatállapotok - a különböző tudatállapotok felismerése és elismerése mint a valóság hiteles leképződései.
• Típusok és típustanok - a működésünket meghatározó alapstruktúrák.

Ezek közül most kitérünk a kvadránsokra, röviden összefoglaljuk a tudatfejlődés szintjeit, a tudatállapotokat és tudattípusokat.

A 4 kvadráns

Ha meg szeretnénk teljes mélységében érteni egy jelenséget, akkor figyelembe kell vennünk, hogy a valóságnak 4 alap, egymásra nem felcserélhető dimenziója (valóság rétege) van.
Ez a világ négy nézőpontja. Van az a nézőpont, amikor a jelenségek belsejéről, a szubjektív élményről beszélünk. Van, amikor a dolgokat kívülről szemléljük és külső leírást adunk róluk. Így tehát van egy belső és egy külső világ, melyeket, ha térben ábrázolunk, akkor bal és jobb oldalra teszünk.
A négy kvadráns másik felosztása az, hogy van, amikor egyéni nézőpontból szemléljük a világot, és van, amikor közös, kollektív nézőpontból.
Ha a két nézőpont-párost – belső-külső / egyéni-kollektív – keresztezzük, akkor négy nézőpont áll elő, melyet négy kvadránsnak (négy negyednek) nevezünk, az alábbi elrendezésben:

Egy egyszerű példán keresztül ezt könnyen megérthetjük.

Arra vagyunk kíváncsiak, hogy mitől lesz jó egy munkahelyi értekezlet. Ha ezt a kérdést komplex módon akarjuk megoldani úgy, hogy nem felejtjük ki a valóság egyik aspektusát sem, akkor erre a négy rétegre vagy “negyedre” javasolt ránézni:

Egyéni belső - pszichológiai felismerések az értekezleten ülő egyének belső világáról, amiket külsőleg nem tudunk megfigyelni, csak akkor derül rájuk fény, ha az egyén elmondja, miként érzi magát az értekezleten vagy úgy egyáltalán a cégnél. Ez az ő belső, szubjektív megélése.

Egyéni külső - megfigyeljük az egyén viselkedését az értekezleten, reakcióit, válaszait, megnyilvánulását, stb.  

Kollektív belső - feltérképezzük a kulturális hiedelmeket a szervezeten belül, milyen közös értékek uralkodnak, mit gondolnak magukról az egyének mint csoport?

Kollektív külső - feltérképezzük a szervezet struktúráját, a cég pénzügyi helyzetét és az általa nyújtott szociális hálót, stb.

Fontos: nem tudjuk megérteni a valóság egyik szeletét sem (egyik negyedet sem), ha egy másik negyed lencséjén át vizsgáljuk.

A fejlődés szintjei (létra modell)

Az integrál pszichológiába azért érdemes belevenni a szinteket is, mert a szintek a valóság bármely területén elismerik a rengeteg fejlődési lehetőséget. A szakembereknek jól jön, ha erőfeszítéseiket a megfelelő mértékben fejtik ki, így megtalálják a megfelelő emelő pontot – ahogyan az akupunktőr is a megfelelő helyre szúrja a tűket, hogy a lehető legegészségesebbek legyünk.
Az egyes szinteket első levelünkben ismertettük, ennek egy részletesebb változatát küldjük most el. Összefoglalóul: a modell 10 szintje a felnövés és felébredés szintjeit fejti ki.

Az összes szint potenciálisan megvan bennünk, a perszonális szintek kidolgozása, megdolgozása és a transzperszonális tartományban lévők kiművelése rajtunk múlik. A későbbi (magasabb) szintek nem jelentenek nagyobb boldogságot, viszont megteremtik a lehetőségét a gazdagabb és intenzívebb élményeknek, mert kevesebb bennük az azonosulás a szenvedéssel, kevesebb az emberi élmények rangsorolása, vagy egy bizonyos kimenetelhez való ragaszkodás. Ez azt jelenti, hogy ezeken a szinteken nagyobb képességünk van elfogadni azt, ami VAN (függetlenül attól, hogy mi az pontosan).  

A tudat állapotai

Az integrál pszichológia feltérképezi, elismeri, és ha kell, használja is az egyes emberi tudatállapotok adta lehetőségeket mint fejlődési forrásokat. Ez arra a feltételezésre épül, hogy minden tudatállapotunk a belső történéseink színtere. A különbség csak a tudat módosulásának mélységében van.
Az érzelmek és gondolatok változása önmagában nem minősül módosult tudatállapotnak. Akkor beszélhetünk módosult tudatállapotról, ha az érzelmek belső átélésének intenzitása és a gondolkodás működésének változása túllép egy bizonyos szintet.
Fontos tudni, hogy nem csak az éber, tudatos működésünk szolgál hiteles információkkal saját magunkról, ugyanilyen hiteles belső források az álomban megjelent képek, enyhe relaxációban előidézett belső képek, a meditáció által kiművelt állapotok, vagy akár terápiás céllal használt tudatmódosító szerek által kiváltott állapotok. Ennek a területnek nagy úttörője Stanislav Grof volt, aki több ezer LSD indukálta terápiás ülést vezetett le és vizsgált meg.

A tudat típusai

Az emberi személyiség megismerésére és tipologizálására vonatkozó törekvések nagyon régre nyúlnak vissza. A személyiség-pszichológiai kutatásokból is látjuk, hogy sok szerző és kutató gondolta úgy, hogy bizonyos személyiségjegyeink hasonlósága vagy különbözősége alapján, egymástól minőségileg elkülöníthető típusokba sorolhatók be az emberek. És ez a megállapítás nem áll szemben azzal, hogy minden ember egyedi genetikai kódolással és páratlan személyiséggel rendelkezik.

A típustanok hasznos információval szolgálhatnak azt illetően, hogy miként viszonyulunk a világhoz, mert erős irányultságot adnak a működésünkben. A legfontosabb tudnivaló a típustanokkal kapcsolatban mégis az, hogy nem az a lényeg, hogy megállapítsuk, hogy „melyikbe tartozom”, hanem hogy  „milyen szinten élem meg”.

Az asztrológia, kronobiológia, numerológia és egyéb ezoterikus rendszerek is kialakították a maguk típustanát, és nagyon hasznos útjelzőként szolgálhat az ősi, nagyon komplex típustant kínáló Enneagram is. A legelső tipológiai rendszert Hippokratész görög orvos alkotta meg mintegy 2400 évvel ezelőtt. Hippokratész alapvető szempontja a típusok felállításánál, illetve a személyiségek osztályozásánál a vérmérséklet, görög szóval: temperamentum volt.

“Nem a mi tisztünk megszabni, milyennek kellene lenni az emberi pszichének,
hogy illeszkedjen a tudományos hitrendszerünkhöz vagy világszemléletünkhöz.
Ennél sokkalta fontosabb, hogy felfedezzük és elfogadjuk a psziché igazi természetét,
és rájöjjünk, hogyan tudunk a legjobban együttműködni vele.”

(Stanislav és Christina Grof: The Stormy Search for The Self)

 Forrás: integralakademia

Olyan korban élünk, ahol a Föld minden tudása az emberi pszichéről elérhetővé vált számunkra. Elérhetőek a keleti spirituális hagyományok, a sámánok tudása, a különböző vallások rituáléi, az emberi pszichéről, gondolkodásról és viselkedésről szóló tudományos kutatások eredményei. Az, hogy hozzájuk férünk, önmagukban nem teremti meg sem a külső, sem a belső békét. Meg kell ismernünk a bennük rejlő tudást, és ezt a tudást tudni kell megfelelően használni.

Az integrál pszichológia szakértői módon kapcsolja össze a keleti spirituális hagyományokat, a sámánok tudását, a különböző vallások rituáléit, az emberi pszichéről, gondolkodásról és viselkedésről szóló tudományos kutatások eredményeit. A mindezekből származó tudás egy teljes spektrumú emberképet hoz létre, ugyanis ahol a pszichológia véget ér, ott folytatja a spiritualitás, és ahová a spiritualitás nem néz, azt górcső alá veszi a pszichológia.

A spirituális hagyományok áttekintése

Bármennyire is úgy tűnik, hogy a spirituális hagyományok és vallások szinte áttekinthetetlen sokasága létezik a világban, valójában könnyen megszámlálhatók és áttekinthetők. Csak néhány fő, élő spirituális hagyomány létezik a Földön, amelyek mélyen gyökereznek az emberiség múltjában.

Mit nevezünk élő hagyománynak?

Azt a hagyományt, amely több évszázados vagy több évezredes múlttal rendelkezik, és élő mesterek adják át a tanítványaiknak egy láncolaton át.

Vajon miért hasznos megismerkednünk az egyes hagyományokkal?

Az ok egyszerű: így nagyon sokat tudhatunk meg az emberi természetről! Az egyes hagyományok ugyanis  az emberi természet egy-egy aspektusát látják és írják le részletesen, a saját szemszögükből megfigyelve.

Nézzünk körül, hol milyen spirituális hagyomány található!

Európában a kereszténység a fő hagyomány, amelynek a belső, meditatív saját élményeken alapuló iskolája a keresztény misztika. Oroszországban, Görögországban és a Balkánon a keleti ortodox kereszténység van jelen. Kicsit keletebbre Európától, Izraelben a zsidó kultúrát találjuk, amelynek a belső, misztikus hagyománya a kabbala. Tovább haladva a térképen a közel-keleti országokba érkezünk meg, amelyekben az iszlám vallás van jelen. Ennek a belső, misztikus, meditatív iskolája a szúfizmus. Az iszlám világ a szúfizmussal a közel-keleti országokon túl Észak-Afrikára, Indiára, valamint Malajziára és Indonéziára is kiterjed. Ha tovább haladunk a térképen keletre, akkor eljutunk Indiáig, ahol a hinduizmus van jelen mint vallás, és ennek a belső, meditatív, gyakorlati iskolája a jóga. India környékén és attól még keletebbre haladva a buddhizmust találjuk egy roppant nagy területen:  Tibetben, Nepálban, Srí Lankán; a dél-kelet ázsiai országokban Thaiföldön, Burmában, Laoszban, Kambodzsában, Vietnámban, Kínában, Koreában és Japánban. Kínában emellett a kínai univerzalizmus és a taoizmus is jelentős önálló spirituális hagyomány. A Föld számos régiójában egy, a vallások előtti időkből származó hagyományt találunk, mégpedig a sámánizmust, amelynek a sámán mint különleges képességekkel rendelkező, intuitív, spirituális gyógyító áll a középpontjában. A sámánizmus átszövi Észak-, Közép- és Dél-Amerika területeit az indiánok világában, Szibériát, Indonéziát, Afrikát és Óceánia szigetvilágát.

Mik az egyes vallások fő tanításai?

A kereszténységnek kifinomult tanításai vannak a szeretetről és a megbocsátásról.
A buddhizmus az elme kiüresítésére, a lenyugvásra és a csendre fókuszál, és ennek eléréséhez párosít tanításokat és gyakorlatokat.
A taoizmus az áramlásban létezésre fókuszál, amit Wei wuwei-nek nevez, cselekedjünk (wei) - és egyben ne cselekedjünk (wuwei). Modern szóval ez a flow (áramlás) állapota, amit a pozitív pszichológia kutatásokkal igazolt.
A zsidó kultúra beleviszi a spiritualitást a családba és a családi vacsorát egy szertartássá szentesíti.
A sámánok specialitása a láthatatlan világokba való utazás, ahonnan válaszokat hoznak a hétköznapi életbe.
Az iszlám és a szúfizmus a feltétel nélküli odaadásra fókuszál, amit az " in sáa l-Láh" (ejtsd: insallá, vagy insallah) fogalomban fejez ki ("Legyen ahogy Allah akarja"). A tanítványokat arra tanítják, hogy feltétlen bizalommal éljenek és ebből cselekedjenek, a mentális, stratégikus tervek helyett. Nem véletlenül jönnek ebből a kultúrából a szívet magával ragadó áhítatos énekű imák, de ugyanakkor az öngyilkos merénylők is, akik akár az életüket is odaadják az általuk igaznak hitt ügyért.

A modern ember nagy tévedése  - összekeveri a vallást a spiritualitással

A vallás dogmatikus, tekintélyelvű formája a spiritualitásnak, aminek középpontjában egy mitikus történet áll. A spiritualitás egy sokkalta tágabb fogalom, mert egy emberi élményvilágra utal. A spiritualitásnak lehet vallásos, vagy más, szabad megélése és kifejeződése is. A spiritualitásban és vallásban kifejezett lelki élmények nem tulajdonai egyetlen vallásnak sem. A szeretet nem keresztény, az önátadás nem muszlim, a belső csend pedig nem buddhista dolog, hanem ezek mind közös, globális emberi jellemzők.

Felmerül a kérdés, hogy nyugati emberként valaha sikerül-e elmerülni bármelyik hagyományban "úgy igazán"? A szabadság a nyugat legnagyobb hozománya a világ számára, és egyben a spirituális útkereséskor olykor a nehézsége is. Túl sok lehetőség van és túl kevés markáns fogódzkodó, hogy melyiket válasszuk. Nyugaton a kulturális keret az individualizmus, amelynek egyik üzenete az, hogy végső soron senkiben ne bízz igazán, csak magadban és a saját tapasztalataidban. Ez elég rossz útmutató a spirituális útkereséshez, ott ugyanis az önátadás nélkül nem fogunk messze jutni, és nem csak magunkban kell bízni, hanem arra érdemes tanítókban is. A nagy múltú spirituális meditációs hagyományok figyelmeztetnek, hogy az ember nem tudja magát a hajánál fogva felemelni, ezért spirituálisan sem tudja a saját kútfejéből túlvinni magát a saját határainál. Egy beavatott tanító látja ezeket a korlátokat és átvezet minket rajtuk, mert őt is valaki túlvitte ezen. Ez a beavatási láncolat.

Nyugatiként a leginkább járható, komoly, belső ösvény az, ha teljesen elmerülünk egy hagyományban egy életszakaszra (mondjuk egy 5-20 év közötti időtartamra), majd az adott hagyomány lényegét tovább hordozva kifejlesztünk természetes módon egy egyéni verziót.
Pontosan ez az integrál szemlélet lényege, hogy egy átfogó térképet ad az emberi természetről a világ hagyományai által létrehozott lélektani és spirituális térképek összekapcsolásával.

„Buddha nem volt Buddhista,
Jézus nem volt keresztény,
Mohamed nem volt muszlim.
Ők tanítók voltak, akik a szeretetet tanították,
az volt az ő vallásuk.”
Idézet Wanye Dyer amerikai szerzőtől

A pszichológiai irányzatok áttekintése

Az emberi működést érintő tudásanyaghoz kétféle módon férhetünk hozzá. Az egyik a pszichológiában eddig leírt és kikutatott dolgok tanulmányozása, a másik pedig a saját bensőnk megismerése (erről egy későbbi levelünkben beszélünk). Mindkét út nyitva áll előttünk, csak el kell rajtuk indulni.

A pszichológia tudománya

A történelem során megjelent pszichológiai irányzatok egy gazdag világot alkotnak, s az integrál megközelítés szerint kiegészítik egymást. Többféle felosztás létezik, de azt mondhatjuk, hogy összesen kb. hat fő pszichológiai megközelítés fejlődött ki napjainkig.

A pszichoanalízis az összes terápia őse, amely elsőként alkotott egy összefüggő képet a lelki élet működéséről és a pszichés betegségek kezeléséről. Az 1900-as években jelent meg és Freud nevéhez kapcsolódik, aki szerint pszichés valóságunkat három nagy részre oszthatjuk – tudatos, tudatelőtti és tudatalatti. Amíg a tudattalan információk nem kerülnek be a tudatba, addig nem lehet velük dolgozni. Jung Freud tanítványa volt.  Szerinte a tudattalanunk két részből áll. Egy részét képezi a személyes tudattalan (amiről Freud is beszélt) a másik része viszont kollektív, közös a többi emberrel.

Az 1930-as évek a viselkedéslélektan és a kognitív pszichológia kialakulásának időszaka volt. Az egyik alapelv, amire a kognitív irányzat rávilágított, hogy nem pusztán a velünk történt eseményekre adunk egy bizonyos választ, hanem arra, hogy milyen JELENTÉST adunk ennek az ingernek. Nem passzívan befogadjuk a világot, hanem mi alakítjuk az értelmezéseinkkel.

A hippi korszak szellemisége hatással volt  a pszichológiára is. Az 1960-as években jelent meg a humanisztikus pszichológia, amelynek szemlélete  szerint  az ember belső magja  alapvetően jó, pozitív és egészséges. Ha biztosítjuk számára a megfelelő feltételeket, akkor az önmegvalósítás, szabadság, kreativitás és egyre nagyobb hitelesség felé halad.

Az 1970-es években előtérbe kerültek az ember spirituális élményei is. Ezt az aspektust a transzperszonális pszichológia vizsgálta behatóan, amely szerint nem emberi lények vagyunk spirituális élményekkel, hanem spirituális lények emberi tapasztalatokkal és egóval. A módosult tudatállapotban megélt élményeket ez a szemlélet ugyanolyan “valósnak” tekinti, mint a normál, hétköznapi élményeket, és terápiás körülmények között, tudatosan használja őket a fejlődésre.

Jelenleg a legmodernebb és legkorszerűbb pszichológiai irányzat az integrál pszichológia, amely Ken Wilber, amerikai filozófus, nevéhez fűződik, és 2000-től tekinthető külön irányzatnak. Az integrál pszichológia alkotta meg az egyik legkomplexebb emberképet az addigi pszichológiai irányzatok ismereteinek szintézisével. Emellett összegezte a keleti világ spiritualitását és bölcsességét, és más tudományos tételeket is, ami által sokkalta tágabb összefüggésekben tudjuk értelmezni az emberi lelket és az ember hétköznapi, világi vagy épp spirituális élményeit, de az elme betegségeit is.

Készítette: Gánti Bence

 Forrás: integralakademia

Az integrál szemlélet akkor szól neked, ha azt tapasztalod, hogy a racionális elméd nem ad már kielégítő válaszokat a lelked kérdéseire. Olyan dolgok történnek veled, amelyeket a logika nem magyaráz meg, miközben feltűnt, hogy bizonyos élethelyzetekkel, szituációkkal újra és újra szembetalálod magad. Keresed a válaszokat, szeretnéd tudni, hogy mi, miért történik veled. Eleged van abból az érzésből, hogy a körülmények áldozata vagy, a kezedbe akarod venni a sorsodat. Kíváncsi vagy arra, hogy mit jelent úgy igazából embernek lenni, az összes árnyoldalával és kiemelkedően gyönyörű pillanatával együtt.

Milyen ellentétpárra mutat rá a címben levő kérdés?

szív és ész
lélek és tudomány
materiális és megfoghatatlan
logikával megmagyarázható és megmagyarázhatatlan

A legtöbb belső és külső konfliktusunk abból fakad, hogy próbáljuk feloldani ezeket az ellentétpárokat, megtalálni az egy “igaz” választ. Ahogy Einstein is mondta: a probléma nem oldható fel azon a szinten, ahol keletkezett. Az integrál szemlélet egy tudatfejlődési evolúciós ugrást jelent, ugyanis megtalálja a megoldást az ellentétpárok kezelésére azzal, hogy nem feloldani próbálja őket, hanem elfogadja azokat. Az integrál szemlélet azt jelenti, hogy a “vagy” szót felcseréljük az “és” szóval, és elismerjük, hogy minden tartalmazza az igazság egy szeletét, és nincs a földön olyan, ami teljesen rossz, helytelen vagy téves lenne.  

Ez világnézet váltást jelent ahhoz képest, amikor a belső feszültség csökkentése érdekében az egy igazat keressük.

És ha elismerjük, hogy mindenben megtalálható az igazság egy része, akkor teljesen természetesen megjelenik a következő lépés, amelyben elkezdjük keresni az ezeket a részeket összekötő szálakat és egy rendszert, amelybe mindegyik belefér… Elkezdjük a részeket integrálni.

Ken Wilber (és te is) egy olyan korban született, amelyben már elérhető a világ összes tudása kelettől nyugatig, déltől északig, régi megsárgult pergamenekre írott bölcsességektől egészen a tegnap született legfrissebb kutatásokig. Az összes árulkodik az emberi természetről és annak működéséről, valamint a tudat fejlődéséről, akár a nyugati világ által kifejlesztett pszichológiát nézzük, akár a több ezer éves meditatív hagyományok feljegyzéseit, a vallások útmutatásait vagy a sámánok lélekről szóló tanításait. Mind a tudat fejlődéséről szól, ezért a tudatfejlődési rendszer, amit Wilber létrehozott, magába foglalja a pszichológia tudását és a spirituális hagyományok bölcsességét is.

Az integrál szemlélet a következő három alapelv mentén működik:

• befogadni több nézőpontot és módszertani megközelítést, és pártatlanul figyelembe venni őket,
• rétegezni a különböző szemszögekből nyert eredményeket, és fontossági sorrendbe rendezni őket,
• cselekvésbe ültetni mindezt, mert a jelenségek az aktivitásuk megismerésének folyamatában tárulnak föl.  

Ha minden szempontot és nézőpontot csak simán befogadunk priorizálás nélkül, akkor az nem integrál szemlélet, hanem káosz, ha pedig nem ültetjük át a cselekvésbe, akkor az elmélet szintjén maradunk, és elszakadunk a mindennapi élettől.

Felmerülhet benned a kérdés, hogy vajon mi alapján lehet prirorizálni?  

Ken Wilber az integrál szemléletben bevezette a holarchia fogalmát, ami természetes hierachiát jelent, és egy pontosabb megnevezése a hierarchiának, amelyből hiányzik a zsarnoki mellékzönge. A holarchia elismeri minden létező lény egyenjogúságát, viszont látja azt is, hogy egyre tágabb rendszerekbe rendeződnek: a következő szint mindig magába foglalja és meghaladja az előző szintet, mint ahogy az atomok molekulákká rendeződnek. Ebben a holarchiában az atomok vannak “alacsonyabban”, a molekulák pedig “magasabban”. Ugyanezen világszemlélet mentén vezette le Wilber a tudatunk fejlődésénék szintjeit is. Mindegyik szint magába foglalja ÉS meghaladja az előzőt, a születéstől egészen a megvilágosodásig.

A nyugati társadalmakban az önismeret utóbbi évtizedekben megnövekedett fontossága új lehetőségeket és tapasztalásokat hozott és hoz az életünkben. Ez egy korábban ismeretlen, evolúciósan új szintet hoz magával (az integrál tudat szintjét).

Az önismereti piac rengeteg eszközt, technikát, szemléletmódot kínál, ha elindulsz annak keresésére, hogy mitől lehet az életed kiteljesedettebb. Egy becslés szerint (Wilber-Murphy, 2005) kb. 10.000-re tehető az önfejlesztési világpiacon kínált módszerek száma. És ez a becslés 2005-ből származik, azóta eltelt 12 év. Szédítően nagy ez a mennyiség.

Amit az integrál szemlélet kínál, az egy térkép, amely segítségével eligazodhatsz a módszerek és szemléletek sokaságában azáltal, hogy be tudod azonosítani, hogy a tudatfejlődés mely szintjével dolgoznak, vagy fordítva, hogy mely eszközhöz kellene nyúlnod, hogy azt fejleszd, amire szükséged van. Az integrál szemléletű szakemberek ezzel a plusz tudással rendelkeznek, hogy átlátják a rendszert pont ugyanúgy, mint a háziorvos, aki nem végzi el a műtétet, de tudja, hogy mikor kell beutalnia a műtétre.

Nézzük akkor most azt a bizonyos tudatfejlődési “létrát”, amelyet most röviden bemutatunk, hogy legyen egy első benyomásod a wilberi tudatszintekről!
Az összes szint potenciálisan megvan bennünk, a perszonális szintek kidolgozása, megdolgozása, valamint a transzperszonális tartományban lévők kiművelése rajtunk múlik.

Forrás: integralakademia